Sokan kérdezik tőlem,pláne,ha új emberekkel kerülök kapcsolatba,hogy hogy is bírom én ezt?
Én mindig őszintén és egyszerűen elmagyarázom,mivel is állok szemben.Pontosabban,nem is a ez a helyes kifejezés,hiszen inkább "vele",mint szemben.Mert akkor az azt jelentené,hogy folyamatos küzdelem az életem!
Nem tagadom,mint mindenki másnak,aki eszerint vagy más diéta szerint kénytelen táplálkozni,időnként nekem is túlcsordul a pohár,és igenis,van hogy eltörik a mécses.Általában ezt az váltja ki,amikor egy teljes nap úgy telik el,hogy szembesülök azzal,mit nem is ehetek.Mondok erre egy példát.Nemrég a bátyám születésnapja volt.Egy kedves barátja meglepte tortával,de én sajnos nem tudtam enni belőle.Ezt már megszoktam,önmagában ennyi nem borít ki.De aznap valahogy nem tudtam enni ebből sem,abból sem,amabból sem...olyan jó lett volna,egyszerűen csak beleharapni a kész sütibe,kenyérbe,tortába...ahelyett hogy be kell vennem magam újra a konyhába,vagy horribilis összegekért vásároljak. Hát még,ha egy neves cukrászda elrontja a szülinapi meglepi tortát...ez egy másik sztori lesz,de most pozitív kicsengést szeretnék a történetem végére! ;)
Egy-egy ilyen nap van!De hamar túllendülök ezen,pláne,ha azokra az emberekre gondolok,akik miatt mégsem érzem magam földönkívülinek! :D
Itt van rögtön a család!Szűkebb-tágabb értelemben egyaránt.
Hálás vagyok,amiért itthon sosem merült fel,hogy külön étrenden éljünk!Higgyétek el,hallottam már olyat is,hogy valakinek erre ment rá a párkapcsolata...Vitatható,hogy ilyenkor sajnálni kell e a "veszteséget"! Aztán Édesanyám,aki hihetetlenül nyitott ezekben a kérdésekben,mindig főz nekem külön is. :* A sógornőm,aki ha új terméket talál,szól,ha együtt strandolunk,már felkészülten tudja,mit nem ehetek. <3 És ami mindig melegséggel tölti el a szívemet,valahányszor csak rágondolok,nos...az,hogy a gyerekek mennyire figyelmesek,figyelmesebbek tudnak lenni.Toleránsak és együttérzőek ezzel a dologgal.Az unokanővérem-aki inkább már a legjobb barátnőm kategória közel 30 éve-büszke lehet a gyermekeire.Egy "kislányra" és egy "nagyfiúra" ,akik nemcsak mindig szeretettel várnak,a nyakamba ugranak,hanem amióta tudják és értik,mi is az a gluténérzékenység,minden alkalommal,amikor érkezem,jelzik otthon,hogy vegyenek olyan lisztet,amiből nekem is készülhet süti.Mindig megkérdezik ezt vagy azt ehetem-e... Imádom Őket!
És a barátaim,barátnőim, a kolleginák...
Most őszintén,van okom emiatt keseregni? :) :) :)
Ha új emberekkel találkozom és elmondom,hogy gluténérzékeny vagyok,mindig érdeklődve hallgatják mi is az.Mert nekik ez új.Pedig néha már úgy vagyok vele,hogy annyiszor elmondtam,hogy álmomból felkeltve is tudnám,mit szabad és mit nem.De tudjátok,az ilyenek adnak erőt!Mert ez pont azt jelenti,hogy igenis érdekli őket,mi van velem!Úgyhogy ne sajnáljatok emiatt,én is csak ritkán teszem! ^^
